Szeptemberi napsütés és gyémánteső

A hófehér ajtót, egy kedvesen mosolygó host szélesre tárta, az előkelő étterembe belépő hölgy előtt. Léptei fáradt és lassú mozdulatok, mégis áradt belőle az elegancia. Ősz haja hátul egy csodaszép liliom formájú ó ezüst, drágakövekkel kirakott hajtű fogta kontyba össze.A nyakában lévő lánc, láthatóan ennek a párja, melyen egy ragyogó medál díszlett.Ahogy az asztalához kísérték, finom mozdulattal többször is megérintette, mintha ellenőrizni akarná, simogató érintésével. Csinos sötétlila bársony kiskosztümöt és egy ehhez illő bolerót viselt. Leült az asztalához, majd finom mozdulatokkal a térdére terítette az asztalkendőt. A távolban várakozó pincér, egy intésre a hölgy mellett termett, és boldogan felvette a hölgy szokásos rendelését.Így volt ez minden évben, ugyanezen a napon, és a személyzet régebbi tagjai szinte már várták őt. Chardonnay 1975'.
:-Édes, mint a tavaszi cseresznye.-tette hozzá mosolyogva a pincérnek, majd az ablak felé fordult. Az étterem boltíves ablakai a folyóra néztek, mely hullámzó vízén ma a gyémánteső táncolt. Messze el lehetett látni, és a távolban az erdő nyújtott fejedelmi panorámát. A fák épp csak kezdték elveszíteni a lombkoronájukat, amolyan vénasszonyok nyara, késő őszi időjárás lehetett. Az eső elmosta az erdőszéli út porát, és friss levegő áradt be az ablakon át. A lenyugvó nap aranysárga fényben bukott az ég alá, és különös fényt kölcsönzött a pompás étterem ódon falainak.Patinás hely volt, nagy múlttal és csodaszép belső díszítésekkel. Elegáns,mégis családias hangulat áradt, a megfakult bordó falak, kovácsoltvas függőlámpák és a finom, damasztterítők alkotta összhangból. Óriás ezüst gyertyatartó a bejáratnál, borvörös bársonyfüggöny díszítésként, amitől egy kicsit a 20' évek Al Capone időszak jut az ember eszébe.Talán a hölgy is e-miatt kedvelte. A hölgy szemlátomást a gondolataiba mélyedt.Az emlékeit idézte fel, főként azt a napot, amikor először járt ezen a helyen. Johanna évek óta minden évben, ugyanezen a napon eljött ide, és várt. Senki sem tudta kire, de azt igen, hogy mindez idáig soha senki sem jött el. Az eső csendesen kopogott az ablakon, és ezüstfolyószerű csíkokban csordogált le az üveg aljára. Hanna arcán mosoly húzódott. Aznap is esett, gondolta magában, Óh igen, de még hogy esett, bár akkor egy kicsit hűvösebb lehetett. Tiszán emlékezett arra napra, hiszen az naptól minden megváltozott.Flórián hozta be őt a karjaiban, nem kis meglepetésére az akkori személyzetnek. Csuromvizesek voltak mind a ketten, hiszen aznap ömlött a gyémánteső. Óriás szemekben, és puha labdaként érte az arcát. A pincérek és a hosztesz holtra vált arccal nézték az ajtóban álló férfit, karjában a látszólag eszméletlen nővel. Szó nem hagyta el senki ajkát, de még a vendégek is teljes csendben figyelték az eseményeket. Végül, végtelennek tűnő percek után, az egyik pincér Flórián mellé ugrott és kihúzta a hozzá legközelebb eső széket, karjával intve,hogy ide leültetheti a hölgyet.Hanna világosbarna hullámos fürtjei minden nap, csodaszép kontyban kötve, makulátlan hajkoronában pompáztak a fején, akár egy aranyszínű korona.Ezek a pompás fürtök most aranyló hajzuhatagként omlottak a gravitáció parancsainak engedelmeskedve Flórián karjára. Karcsú testét a férfi, légies könnyedséggel, akár egy gyermekét, egy mozdulattal a székre helyezte. Karjával védelmezően átölelve még mindig tartotta őt, de már érezte, hogy ereje fogytán. Segélykérően a pincérre nézett,aki azonnal észbe kapott és végre orvosért kiáltott. A mind eddig néma és döbbent körülötte állók a kiáltástól felriadva újra megelevenedtek. Hatalmas sürgés-forgás támadt, a vendégek is felocsúdtak és halkan,suttogva beszélgetni kezdtek, hogy vajon mi történhetett. Az idős szakácsnő ebben a pillanatban robbant ki a konyhából, pirospozsgás arca az izgatottságtól még jobban kipirult, gömbölyded teste áthullámzott a tömegen, kezében egy pohár vízzel és repülősóval. Flórián a földre rogyott, először csak féltérdre, majd ahogy az arcából is kifutott a vér, az azt következő pillanatban már ő is ájultan esett össze a süppedős bordó szőnyegre. Az előzékeny, eddig hősként viselkedő pincér, most sem hazudtolta meg önmagát, Hanna után kapott, így az ájult testét még időben megtartotta, mielőtt Flórián mellé hullhatott volna.Hirtelen újra csend lett, egy hölgy halkan felsikkant az ijedtségtől, majd sűrű néma csend lepte el a  termet. Mi történt? Kik ezek? Élnek még? Ez, és még ehhez hasonló kérdések törték meg a végtelennek tünő hallgatást, majd egy kissebfajta nyüzsgés keletkezett az ájult pár felett. A szakácsnő, Clarita, harsányan rájuk rivallt, és hatalmas testével utat tört a másodpercek alatt összetódult tömeg közt.
:-Engedjetek már, ez majd segít!Mark, gyere, emeld meg a hölgy fejét!-Hanna egyébként is elefántcsont fehér bőre, most halott fehérre sápadt. Clarita a lány orra alá tartotta a csodaszert és várta a megváltó hatást. Nem is kellett sokáig, pár pillanat múlva a lány sűrű és nehéz szempillái remegni látszottak, majd egy résnyire kinyitotta a szemét. Ekkor toppant be az ajtón Dr.Orlov. Sötétszürke kabát, amiről ömlött az esővíz, kalap és a kezében egy kis fekete orvosi táska. Két sietős lépéssel, és a foga közt elmormolt köszönéssel, az ájult hölgy mellett termett, majd rövid vizsgálat után, melyben megbizonyosodott annak kezdődő jobban létéről, Flóriánhoz hajolt.Arcáról a semmi jót nem lehetett leolvasni, a ráncok sötét csíkokban gyűltek a homlokán,majd magához intette a közelben téblábolók egyikét mentőért küldte. Johanna eddigre már lassan visszanyerte az emlékezetét.Értetlenül bámult a körülötte állókra, majd csengő hangon csak annyit kérdezett:-Mit történt?